A Csillagocska Alapítvány és a Partiumi Magyar Művelődési Céh közös szervezésében június 14-én, pénteken 18 órától a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében kerül sor Kabay Barna és a Balázs Béla díjas, valamint Érdemes művész Petényi Katalin rendezőpáros Szép magyar ének című dokumentumfilmjének nagyváradi bemutatójára.
Az alkotókat, dr. Béres József azonos című, 2018-ban megjelent daloskönyve ihlette. A filmről, amelyet a könyv szerzője fog bemutatni, Dombóvári János zenekritikus így ír: „… rendhagyó már a gondolat is, filmes eszközökkel láttatni a Szép magyar ének szerzői szándékát, a gyűjtemény helyszínekhez kapcsolódó zenei anyagát, az élő néphagyomány gazdagságát.”
Az eseményen közreműködnek a Csillagocska Énekegyüttes tagjai és a Váradi Dalnokok.
Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.