Emlékül
Népzene színházban

Herczku Ágnes „Hozomány” – Erdélyi népzene régen és most / Visa
című lemezének alapján

„Szeretnénk minden nap tort ülni az Elmúlás felett.” (H. Á.)

Herczku Ágnes Hozomány című legutóbbi népzenei albuma egy sorozatnak szánt kiadvány „első fecskéje”, amelyet azzal a szándékkal indított útjára, hogy a bő tizenöt év alatt tett gyűjtőútjain felhalmozott szebbnél szebb dalokat közkinccsé tegye. A dupla CD-kiadvány Gyűjtés c. lemezén a 2005-ös visai úton, Papp Andrástól, Nagy Amáliától, valamint lányaitól, Fodor Juliskától és Lovász Annától gyűjtött dalok és rikoltások válogatása szerepel, a másik, Revival című cd-n pedig Koncz Gergely prímás vezetésével, Visába való énekes és hangszeres népzenei összeállítások.

Az Emlékül című előadás ennek az albumnak a zenei anyagát mutatja be azokkal a visai asszonyokkal, akik a lemezen is hallhatók. S ahogy Herczku Ágitól megszokhattuk, nem „szimpla” koncertre ül be a néző, hanem egy színházi előadásra, ahol bőven folyik a zene és a tánc, ugyanakkor egy-egy jelenetre betekintést nyerhetünk azon kérdésekre és kételyekre, amelyek a két világ házasításánál (az eltűnőben lévő falusi, illetve a terjeszkedő városi) törvényszerűen felbukkannak.

Az előadáson a visai zenét és táncot olyan esszenciálisan ismerő és előadó zenészekben és táncosokban gyönyörködhetünk, akik a folklórt kevésbé, vagy egyáltalán nem ismerő nézőnek is felejthetetlen élményt tudnak nyújtani.

Vendégeink Erdélyből:
özv. Fodor Györgyné Nagy Juliska, özv. Lovász Györgyné Nagy Anna, valamint Kodoba Florin
Énekesek: Herczku Ágnes és Németh Ferenc
Zenészek:
Koncz Gergely, Fekete Antal „Puma”, Fekete Antal „Kispuma”, Molnár Péter
Táncosok:
Baloghné Vatai Barbara, Deffend Irén, Szappanos Tamás, Végső Miklós(Harangozó-díjas)

A Hozomány című lemez 2018 elején, a Fonó Budai Zeneház gondozásában jelent meg.
A lemez eladásából befolyó összeget Papp András és Nagy Amália családjának juttatjuk el.

Az előadás az NKA, a Halmos Béla program Ideiglenes Kollégiumának és a budapesti Hagyományok Háza támogatásával jön létre.
Előadás szervezője a nagyváradi Csillagocska Alapítvány.

A rendezvényt követően táncház a dési Rezeda zenekarral.

Belépés a koncertre és az azt követő táncházra ingyenes