A Csillagocska Alapítvány

A legnagyobb örökség, amit adni lehet, a hagyomány.

Kedves Barátunk, Örömmel köszöntünk a Csillagocska Alapítvány honlapján!

Alapítványunk több mint évtizedes munkája után jutott oda, hogy ilyen úton is meg tudja mutatni ország-világ előtt, mindazt, amivel foglalkozik a mindennapokban. Keresztyén gyökereink és nemzeti kultúránk szellemében foglalkozunk több szinten is kisebb-nagyobb gyermekeinkkel, felnőttekkel s mindazokkal akik a Csillagocska szellemet vallják önmaguknak. Istennek legyen hála a “kicsi csillag” mára már több száz csillagocskát és csillagot tudhat kötetlenül is a maga szervezeti egységében.
Böngéssze hát bátran honlapunkat, tartozzon Ön is a Csillagocska baráti körébe.

Dr. Pálfi József Csillagocska Alapítvány elnöke

Közösségünk

A hagyomány nem a hamu őrzésé, hanem a láng továbbadása

Kiemelt eseményeink

A hagyomány nem a hamu őrzésé, hanem a láng továbbadása

Egy név, egy közösség

A megszületett gyermekkel „napocska”, „csillagocska” jött a napvilágra.
A kisgyermek a Teremtő üzenetét hozza – tanulhatunk tőle.
Tőlünk szeretetet vár, párttalant; s azt, hogy mutassuk meg neki, miképpen használja az „eszközöket”, hogyan fejlessze képességgé adottságait.
Isten csillagokba írja történelmünket. Földi életünkben megpróbáltatik bennünk, általunk a teremtői fény, a részlegesben, az egyszeriben a teljes, az örök – s ennek oka, titka, miértje Istennél vagyon.